Szerda reggel volt, korán keltem, megtörtént a szokásos tea és kávé szeánszom. Bepakoltam a táskámba mindent, ami kellett és elindultam. Kivételesen nem autóval, hanem távolságibusszal. Közel másfélóra zötykölődés az 51-es úton és megérkeztem Szalkszentmártonra, a majdnem 2800 fős községbe. Az út szélén leszálltam a buszról, mely már pöfékelt is tovább. Kezemben két táska, a szél erősen próbálta lefújni a fekete kalapot a fejemről, de nem sikerült neki. Körbe néztem, mögöttem végeláthatatlan termőföldek, előttem egy hatalmas fogadó várta az arra járó éhes vándorokat. 

 Sebes léptekkel elindultam a fogadó irányába. Tudtam, hogy melyik utcát keresem, csak azt nem tudtam merre menjek. :) Mentem, mendegéltem, közben beszéltem telefonon, Violával, akihez jöttem "vendégségbe". Viola helyi lakos, 18 éves, modellkedik, és ahogy ideje engedi zenél, énekel. 

Egyszer csak egy vékony lány tűnt fel az utca végén. Színes, koponyás leggingst viselt, vastag gyapjúpulóver fedte vékony vállát. Mosolyogva rám köszönt, bemutatkoztunk, igaz már beszéltünk Facebookon, de a találkozás pillanata még csak most jött el. Elvezetett a házhoz, ahol édesapjával kettesben él. A kapuban két csíntalan, izgatott kölyökkutya várt minket. Olyan elánnal ugráltak Violára és rám mintha most először látnának embereket. Mosolyogva annyit mondott:

- Nyugodtan szólj rájuk, folyton csak játszanának.

Beléptünk a lakásba, nagyon jól esett a szoba melege. Kellemes zene hangja szűrődött ki a belső szobából. Bevezetett és megmutatta a szobáját, amint beléptem egy pillanat erejéig meg sem tudtam szólalni csak annyit mondtam:

  - Azta! 

A szoba mind a négy fala teljesen ki volt dekorálva, ami rögtön szemet szúrt az ágya mellett lévő falrész, ami rogyásig volt aggatva a földtől a plafonig oklevelekkel, emléklapokkal és érmekkel. Kérdően néztem rá. Majd elmesélte, hogy elég komoly sportmúltra tekint vissza fiatal kora ellenére. Az Nb2-ben kézilabdázott egész fiatal kora alatt, amit lehetett megnyert. Sajnos volt egy komoly sérülés a bokájában, amit a mai napig is érez, és sokszor hátráltatja őt a mindennapokban is.

Kitűnő tanuló volt, sorra nyerte a szavaló és történelem versenyeket, de valahol belül mindig is érezte, hogy ő egy picit más, mint a többiek. 14 éves korában kezdődött a lázadó korszaka, melyet haja egy részének kiborotválásával kezdett. Ő még mesélt mikor a szemem tovább siklott és megint csak megdöbbenve, elmosolyodtam:

- Te aztán szereted a csokit, igaz? - kérdeztem tőle nagyot nevetve miközben a mellettem lévő falra mutattam, amit  a földtől a plafonig Milka csokoládés papírok borítottak.

Kedves mosollyal válaszolt:

-Igen, bár inzulinos cukorbeteg vagyok. A barátaim által megevett csokoládé papírokat tűztem ki a falra.

Ebben a pillanatban kicsit elfacsarodott a szívem, majd megnyugtatott, azért van, hogy ő sem tud  ellenállni egy-két édességnek. :)

Azt hiszem, ha úgy fogalmazok, hogy az átlagemberek számára polgárpukkasztó Viola kinézete, akkor azt hiszem, senkit sem bántok meg ezzel a kijelentésemmel. Szülei, elmondása szerint hozzászoktak vadóc külsejéhez, az évek alatt folyton változó stílusához. Ez ő, és így szeretik, pont úgy, ahogy van. Édesapjával él kettesben, aki szintén zenél, gitáron játszik. Van egy testvére, aki az édes anyjával él, szintén Szalkszentmártonban. Édesanyja is művészlélek, akárcsak a család többi tagja, rajzol és fest. Édesapjával harmonikusan élnek, kiegészítik egymást, megosztják a házimunkát és sokszor együtt zenélnek, énekelnek a kuckós házukban. Viccesen meséli, hogy van, hogy édesapja megiszik egy fröccsöt, ő meg egy szörpöt zenélés közben.... szörpöt, mivel nem fogyaszt sem alkoholt sem mást, ami károsítja az ember szervezetét, tudatát.. Valljuk be ez az ő korában, a mai világban nagyon ritka és becsülendő dolog.

Elindultunk, körbevezetett a községben. Bármerre mentünk mindenki ránk köszönt.

-Itt mindenki ismer mindenkit, és persze mindenki tud mindent a másikról. - Mondta, s legyintett.

Apró házak mellett haladtunk el, majd kiértünk egy  térre ahol egy helyi fafaragó művész szobrai álldogáltak. Ő készítette el a községben található faház buszmegállókat is pár évvel ezelőtt. Nagyszülei üzemeltetik az egyik helyi kocsmát és a lottózót. A mai napig keményen dolgoznak. Megérkeztünk a Petőfi Emlékmúzeumhoz. Ebben a házban töltötte a leghosszabb időt Petőfi Sándor a szüleivel, és itt,  Szalkszentmártonban írta meg 112 versét. 
A múzeum Szalkszentmárton központjában található, az 1767-ben emelt református templom, az iskolák valamint a volt főjegyzői ház szomszédságában. Petőfi Sándornak több személyes tárgya is látható a kiállításon. Nagyon szépen berendezett helységek, szobák, érdekes, és lenyűgöző korhű tárgyakkal, eszközökkel. 

Túránk végén elvitt egy cukrászdába...Igen ahol sütemények vannak...igen ahol cukros sütemények vannak...igen ő is evett egy hatalmas puncs szeletet. :) A cukrászda és pékség nagyon híresek finom termékeiről, vannak olyan  Budapesten élő ismerősök, akik innen rendelik a friss, ropogós kenyereket. Jól esett belépni a meleg helységbe, a sütemények illata egy pillanat alatt elkábított. A kirakat mellé ültünk le, ahol aranyos tök díszek sorakoztak. Nagyon hangulatos volt, amint végeztünk siettünk vissza a családi házba, hogy magamra aggassam táskáim és induljak a buszállomásra.

Ez alatt a nap alatt azt hiszem sikerült meglátnom Viola azt az oldalát, amit talán nem mutat meg mindenkinek. Ő egy igazi művészlélek, egy fiatal nő, aki kaméleonként képes átváltozni, keresve önmagát és a  személyiségéhez legjobban passzoló külsőt. Egy lány, aki szeretetre vágyik, egy művész, aki a zenében teljesedik ki. Egy tinédzser, aki lázad a világ ellen, de legbelül tudja, hogy mi is az ő dolga, és ezt véghez is fogja vinni. Az álarcot, amikor leteszi, mindenki látni fogja az ő fényét. 

Éljetek meg minden egyes találkozást az életetekben! <3