Ellátogattunk Ócsára, ahol megrendezték az idei Gazdanapot.

Bevallom töredelmesen, hogy nagyon izgultam. Nem csak azért, hogy mi vár majd ránk, hanem azért is, mert ez az út lesz az első állomása az egész országunkat bejáró utazásaimnak. Kivételesen férjem és kisfiam is velem tartott, aminek nagyon örültem. Sajnos nem fogom tudni őket mindenhova magammal vinni. Amint megérkeztünk, tudtam, hogy ami itt fog történni az varázslatos lesz.

A nap kellemesen sütött, nem esett az eső. Kiszálltunk a kocsiból és halk dobogást hallottam a Tájház felől. Lovak voltak. Két gyönyörű fekete lovat pillantottam meg a távolban, amint egy egyszerű lovasszekeret húznak maguk után. A szekér tele volt boldog, mosolygós, izgatott gyermekkel. Kisfiamnak sem kellett több már rohant is a lovakhoz….mi meg utána. Pont megállt a szekér és leszálltak az utasok. Kapva kaptunk az alkalmon és felültünk a nem megszokott "városnéző járatra". Nagyon tetszett, a lovak patái keményen dobogtak az itt-ott sérült betonúton. A gyerekek arca, akik velünk szemben ültek ragyogott, úgy élvezték mintha a vidámparkban lettek volna. Bevallom nekem is nagyon tetszett, bár már sokszor utaztam szekérrel, lovagoltam is sokáig, de ez mindig egy hatalmas élmény. Elmentünk egészen a szántóföldekig, majd vissza a Tájházhoz. Szívet melengető érzés volt az, amikor a bakon ülő bácsi kijelentette, ez a kocsikázás egész nap ingyen van. 

Az utcákon hömpölygő embertömeg szép lassan bement a Tájház kertjébe, ahol minden egyes négyzetméter ki volt használva. Egyik sarokban sültek a finom tökök, a másik oldalon kedves mosolygós helyi asszonyok árulták a portékáikat. Jó volt végig nézni rajtuk. Érezni a nyugalmat a hely meghittségét. Kisgyermekek szaladgáltak fel és le, egyeseknek fából faragott játék volt a kezében és volt olyan is, aki az éhségét próbálta csillapítani egy-egy hatalmas harapással a finom, illatos rétesből. Megkóstoltunk mindent, amit lehetett. A sült tök ingyen volt, helyi gazdák ajánlották fel. Voltak tej és sajtkészítők, megtanulhattuk (ha figyeltünk :) ), hogy hogyan lehet finom savanyúkáposztát eltenni a téli időkre. Tökfaragás, népi fajátékok, fa körhinta, gyertyamártás, ügyességi feladatok és kutyabemutató várt kicsikre és nagyokra egyaránt.

Kifelé menet megismerhettem két hölgyet, akik ócsai lakosok, családjukkal együtt gazdálkodnak, egyikük gabonát termeszt a fiával. 

A másik hölggyel hosszabban beszélgettem, megkínált mennyei finom házi, holdacska alakú süteménnyel. Gyönyörű, szép, egészséges zöldségeket és szárított dísz terményeket árult. Egy szempillantás alatt levett a lábamról, kedves ám tisztességes távolságot tartó viselkedése. Próbáltam kideríteni kik vesznek részt a családból a gazdálkodásban, ki segít neki? Sosem felejtem el azt, ahogy rám nézett. Szemei csillogtak, csíntalan, kacérság kúszott át tekintetén, majd azt mondta:    

- Jaj, babám a férfiaknak megvan a maguk dolga, munkája. Ez meg a mi feladatunk, nőké. - majd mosolyogva tovább pakolta a dísztököket. Kettőt megemelt és nekünk adta ajándékba. Ez a kedves hölgy a Gazdanap gyöngyszeme volt. Remélem hamarosan lesz lehetőségem vele egy finom tea társaságában beszélgetni.   

Hazafele az autóban sokat gondolkoztam rajta, az egész rendezvényen, az embereken. Mennyi kedves mosolygós, őszinte ember gyűlt itt össze. Voltak, akik ismerték egymást, és voltak olyanok, mint mi, akik messziről jöttek, de minket is úgy fogadtak mintha rég nem látott rokonok lennénk. 

Amint tehetem, visszatérek Ócsára. Köszönöm a lelki feltöltődést!